Ma délelőttünket Kókán töltöttük, és igazán elnyerte tetszésünket a vásár! Simiztünk malacot, nyuszit, csodáltunk postagalambot, kovácsoltunk, lovaskocsikáztunk, hintáztunk, nézelődtünk, népitáncot-népzenét élveztünk, kőlevest ettünk.

Tökjó, hogy az állatdokink említette ezt az eseményt, mert hiába volt a szomszéd faluban, korábban nem hallottunk róla. Sajna a vásárok úgy általában elmentek a kínai piac irányba :( Pár éve átmentünk a híres párkányi vásárba és óriási csalódás volt. Még lengyelpiac hangulatnak is gyönge volt, inkább kínai-roma zsibbvásár, ócska kínai göncök garmadájával :/ Ez a kókai Magyarok Vására néven fut és tényleg javarészt az eccerű emberek viszik ki a portékájukat, állatot, mézet, lekvárt, bőrdíszművet, csetreszt, faragást, hímzést, és persze voltak nacionalista bizgentyűk, rovásírásos pólók, árpádsávos felvarrók és hasonlók is. Természetesen nem úsztam meg pénzköltés nélkül, de hát egy vásár vásárfia nélkül fabatkát sem ér :) Vettünk méregdrága kimért édességet, vattacukrot, Judit egy miniatűr nyerget formázó bőr kulcstartót választott, Öcsi pedig egy kis fa ágyút. Magamat pedig megleptem egy kecsketejes szappannal. Ja, és a srácok kovácsolhattak maguknak szerencsepatkót amibe beleütötték a nevüket!