Kölöktúra

Apánk iskolai kirándulásra utazott, nélkülünk, így kerestünk magunknak más szórakozást :) Rózsaszentmártonba mentünk, az Ébredő természet címmel rendezett TT-re. Ugyan lett volna itt a közelben is túra, de az egyrészt brutál sík és nem túl izgi, másrészt a rövidebb táv is hosszú még a srácoknak.

Autóval közelítettük meg a helyszínt, viszonylag könnyen ment, majd gyors nevezés után nekiindultunk az ovis futam 5km körüli távjának, Judit, Öcsi, Anya és Okker kutya. Egy hosszú egyenes úton kellett felmennünk a pincesorig,majd az első ellenőrzőponton egy kis feladványt oldottak meg a srácok. Kissé hülyén tették fel a kérdést amivel félrevezették a gyerkőcöket, így nem lett 100%-os a megoldásuk, sebaj. Kaptunk cuki matricát a lapunkra és huss! A pincesoron, majd bozótos részen haladtunk tovább, rengeteg vadcsapást keresztezve és egy kisebb vízmosásnál sárban cuppogva. A második pont is hamar eljött, itt egy matricás kirakót kellett összerakni - Oroszlánkirályt választottunk :) Az ellenőrzőpont után nem sokkal etetőpontot találtunk ahol valami műízű üdítők ellenpontjaként, remek hagymás-zsíros, lekváros, illetve nutellás kenyeret fogyaszthattunk. Kisfiamnak annyira ízlett az utóbbi, hogy még elindulás után is visszaszaladt még egy szeletért :) Kiskutyánk gondoskodott az éppen ott tartózkodó túrázók szórakoztatásáról, felszedett egy megmaradt kenyérdarabot és gondosan elásta a szántás szélébe :) Én nem voltam különösebben éhes, csak azért ettem egy kenyeret, mert olyan guszta volt, gondoltam, majd a célban. Innen a szántóföld szélén haladtunk tovább. Jó nagy zuhé lehetett korábban, mert komoly vízátfolyások, kimosott árkok látszottak és a talaj is elég sáros volt. A szél egyre durvábban fújt, sűrűn morogtam magammal, hogy miért hagytam a kocsiban a széldzsekimet. Patakugrás után meg is leltük a harmadik, egyben utolsó, pontot ahol ismét egy fejtörő várta a gyerekeket. Évszakokhoz kellett párosítaniuk jellemző képeket, egész könnyen meg is oldották a feladatot és mehettünk tovább. Innen már nagyon közel volt a cél, de azért lánykám még az utolsó vizes-sáros részen dobott egy seggest :) A művelődési házban leadtuk a papírunkat, átvettük a díjazást (emléklap, kitűző, nápolyi falat), tudomásul vettük, hogy kaja nincs és elsétáltunk a bányászati múzeumhoz. Klassz kis kiállítást láthattunk, régi dokumentumokat, eszközöket, szerszámokat, gépmaketteket, és ami a legklasszabbnak bizonyult: az udvarban egy igazi mozdonyt hozzákapcsolt csillékkel! Mire félig elfagytam a szélben szerencsére a srácok is hajlandók voltak otthagyni a szerelvényt, így - mivel az eredményhirdetésre még várni kellett - átvonultunk a játszótérre. Itt extra szolgáltatásként megtekinthettük ahogy egy nagy teherautóról betongyűrűket emelnek le daru segítségével. Mivel az eredményhirdetésnek még híre-hamva sem volt, elmentünk megnézni a falu határában kiállított óriás kotrógépet is.

Rendes turista-versenyző módjára visszamentünk az eredményhirdetésre, ahol persze nem termett nekünk babér. Hazafelé sűrű horkolást hallgathattam a kocsiban :)

Barlang

Képzeljétek, csütörtökön a Szemlőhegyi barlangban jártunk a srácokkal! No nem ám olyan kis turistás sétálgatáson, igazi kúszós-mászós túrán! Egy ismerős vitt be minket, három futóhaver jött még, és közel 2 és fél órán át csúsztunk-másztunk-bámuldoztunk. Nagy élmény volt mindenkinek!

Hogy tutira kidögöljenek a gyerkőcök, tömegközlekedtünk oda-vissza (vonat-metró-busz) este tízre haza is értünk :P

Judit ereszkedik a "csúszdán"

Öcsi (leghátul én)

A srácok felfedezőst játszottak egy kisebb üregben

Túráztunk!

Múlt hétvégén, hirtelen ötlettől vezérelve, felcuccoltam a srácaimat és elmentünk teljesítménytúrázni. Kisgyerekkel ez nem is olyan egyszerű, hiszen már nem olyan picik, hogy hátihordozóban lehessen őket cipelni, de még nem olyan nagyok, hogy egy hosszabb távot végiggyalogoljanak tempósan. A Gödöllő túrán viszont felfedeztem a legbabább táv csupán 6km és adnak rá 3 órát. Igaz, sajnos ekkora távon még nem számíthattunk nagy hegymászásra vagy őserdőre, de mégiscsak IGAZI túra, itinerrel, térképpel, ellenőrzőponttal és a végén kitűzővel, oklevéllel, zsíroskenyérrel :)

Reggel jó korán keltünk, mert úgy terveztem, hogy Pestig felmegyünk kocsival és a szép új piros vonattal közelítjük meg Gödöllőt. A fiam ugyanis vonatmániás és ezek a szép vonatok felénk nem járnak. Szegény gyerkőcöknek igencsak nehezére esett felkelni, de azért csak összekaptuk magunkat, bár enyhe szívszélhűdés kerülgetett amikor megláttam, hogy az ablakban elhelyezett hőmérőn 0 alatt áll a higanyszál :/ Az előkészített könnyű széldzsekit kabátra cserétlük, előkaptuk a sapikat és suhantunk is. Gyönyörű volt a napfelkelte és a kora reggeli ködbe burkolózó környék, dértől hófehér fű és sárguló levelek tömege. Rákoscsabán hagytuk el a kocsit és szálltunk vonatra pár percre, hogy aztán Gödöllőn folytassuk sétánkat a parkon át, a rajtnak helyet adó iskolához. Öcsi már a parkban be volt sózva, egyik jelzéstől a másikig futott :) A sulinál aztán némi sorbanállás után megkaptuk az itinereket és nekivágtunk a túrának, amely a táv rövidségéből adódóan csak az Erzsébet parkot járta be. A kölkök élvezték a sétát, szedtek makkot, nézelődtek, sokat kérdeztek, futkostak fel-alá. Az egyetlen negatívuma a túrának az utolsó szakasz ahol végig kellett mennünk egy hosszú egyenes utcán vissza a rajt/cél ponthoz. A már kissé fáradó gyerkőcöknek ez rém uncsi volt. A célban aztán persze rettentő büszkén vették át az oklevelet és a kitűzőt, benyomtunk néhány pohár finom teát és mentünk vissza az állomásra. Vagyis elindultunk, de ismét a parkon át ahol már reggel kinéztek maguknak egy érdekes formájú, félig fekvő fát és muszáj volt megállnunk játszani. Az állítólag fáradt gyerekek még egy órán át csúsztak, másztak, ugráltak, csimpaszkodtak.....

Fotók lesznek amint megtalálom a kábelt.

Kirándultunk

Évi rendes parádi kirándulásunkat ejtettük meg :) Először elrobogtunk Gyöngyösre, ott a gyerkőcökkel felugrottunk a kisvonatra, apa meg elautózott Abasárra, hogy pár palack hegy levét vételezzen egy jól bevált pinyóból.

A kisvonatról Mátrafüreden leszállván a nép túrázni vágyott, ezért elindultunk a tuistaösvények irányába. Én úgy képzeltem, hogy elindulunk a sárgán, aztán valahol majd apa felszed minket, de a piros-zöld előbb jött, így a gyerkőcök mindenáron azon akartak menni :P Hát menjünk, gondoltam, bár tudtam, hogy ennek oda-vissza járat lesz a vége, mert Öcsi nem fogja bírni a Kékesig (8km körül van az út). Lelkesen túrázgattak egy darabig, aztán apával telefonon egyeztettünk és visszaindultunk. Mérsékeltem nézhettek engem hülyének, ugyanis vietnámi papucsban nyomtam a kövek közt :))

Kocsiba huppantunk, Öcsi bekómázott rögtön, és suhantunk Parádra. Igazán meglepődtünk, hogy Csevice kútnál mennyien voltak! Nem is mentünk rögtön a kúthoz, inkább a másik oldalon telepedtünk le a fűben egy kis piknikre és később töltögettük meg a palackjainkat. Épp akkor jött egy német csoport, megkóstolták a vizet, az idősebbek elégedetten ízlelgették és bólogattak, míg a fiatalok fura arcokat vágva mocsárízt emlegettek ;-)

Tettünk még egy sétát Parád központjában és Judit kérésére megtekintettük a kocsimúzeumot is. És persze a fagyizás sem maradhatott el!

Fotók

Egy kedves futóbarát képei a múltkori túráról. Remélem nem bánja, hogy belinkelem, elvileg nyilvánosak :)

Mátrahegy 40

Már egy héttel korábban elkezdtem agyalni ezen a hétvégén és leginkább a Bükki kilátások vonzott, csak a logisztika tűnt macerásnak. Szállást nem szerettem volna igénybe venni, Zoncsi is leszavazott, így végül megegyeztünk a Mátrahegyben, no és hogy beszállhatok az autókájába ismét.

Családomtól már pénteken "megszabadultam" így lett volna lehetőségem rápihenni a túrára, de kedves barátném feldobta az ötletet, hogy ha már így gyerek és férjtelenül lehetünk, akkor igyunk az új lakására. Az volt a mázlink, hogy a Pina Colada kissé régi volt és valami fura mellékíz érződött rajta, és azon kívül csak Blue Curacao és ananászlé volt kéznél, mert így végül nem ittunk sokat

Viszont éjjel kettőig pakolásztunk és dumáltunk, plusz a kedves kollegái még telefonáltak 3 óra körül. A buszhoz pedig 4:45-kor szólt az ébresztő.....

Eszembe jutott a jól ismert bölcsesség : hogy kell ilyenkor felkelni? Gyorsan! Így is tettem és gyors öltözés után irány a buszmegálló. Azajtón kilépve megcsapott a hideg levegő. Baromi hideg volt! Szerencsére időben jött a busz, Pesten felvett Zoncsi és suhantunk Mátrafüred felé. Zoncsi aggódott, hogy lekéssük a nevezést, ezért padlógázzal haladtunk :)

Odaérve rájöttünk, hogy nem maradtunk le semmiről, ennek örömére 40 percet(!) elszöttyögtünk öltözködéssel, pakolászással... Aztán csak elrajtoltunk végül 8:40-kor, a 40-esek közül talán utolsónak.

Természetesen az első lehetséges helyen majdnem el is kavartunk, de észrevettük, hogy rosszfelé megyünk és visszakocogtunk a kanyarhoz. A Múzslát lazán megmásztuk, ott mondták, hogy már elment a 40-es seprű (és akkor?!) Szerelékigazítás után robogtunk is tovább és a sástói pontnál találkoztunk is a seprűvel :) Megállapította, hogy nem úgy nézünk ki, mint aki kicsúszna a szintidőből és utunkra engedett. A következő tölgyerdőben egy darabon nem láttuk a jelzést, Zoncsi küzdött a gps csodával (eredménytelenül), aztán megláttuk az útjelző-táblát :) A sziklás lejtő izgis volt, akárcsak a Köves bércre vezető domboldal. Itt még nem láttunk havat, annak viszont örültünk, hogy az előző napokban hideg volt, mert különösebb sár sem volt, inkább ropogós fagyott talaj. Néhol azért voltak mocsaras részek(Zoncsi rögtön az elsőnél lábáztatott) és a patakok is csobogtak rendesen.

Tehát Köves bérc, pecsét, csoki, nyomás tovább. Innen egy darabig még együtt mentünk, de Zoncsi hamarosan megelégelte a tötyörgésemet és elköszöntünk. Egyedül folytattam utamat Galyatető felé és perceken belül benéztem egy kanyart és beletettem vagy 2kilit a távba, meg rengeteg időt.... . Egyre téliesebbé vált a táj, általánossá vált a fagyott hótakaró, az ösvényeken nagyon csúszós görönygyös jéggé fagyva, a hótalan foltokon pedig ragadós sár próbálkozott. Néhány helyen csörgedező vízfolyásokat kereszteztünk, de megúsztam szárazon. Azt hittem sose érek föl Galyatetőre, de egyszercsak elhagytam a műutat és elértem az EP-t. Kedves idős úr volt a pontőr, pecsételt és szódával kínált. A palackomba nem akartam szénsavas cuccot, erre adott sima vizet, majd miután teletöltötte a palackomat akkor mondta, hogy van bora is....Nem akartam méltatlan cselekedetre ragadtatni magam és kiönteni a drága ivóvizet, a vizemhez meg nem akartam bort önteni, így megköszöntem a munkáját és távoztam.

A piros kereszten suhanva elcsócsáltam a kekszemet, mert már nagyon éhes voltam. Szerencsére Parádsasvár nem volt messze és az Autós Büfében fantasztikusan finom zsíros deszkát kaptunk. Megleptem magam egy pohár vörösboros kólával ami picit fejbevágott, mert én 1 dl borral kértem a hölgy pedig két decit löttyintett, de végül nem szóltam érte Nagyon kedves gesztus volt az itt kapott nőnapi süti is!

Épp előttem szedelőzködött egy háromtagú kiscsapat és mikor utánuk indultam, mondta a zsíroskenyeret készítő férfi, hogy hajtsam má meg a srácokat, mert nem érünk be időben Mondtam, hogy nem együtt vagyunk, de megyek meghajtom őket.

A Sós-cseri tető gyorsan meglett, szúróbélyegző, utolértem az említett három srácot, picit mentünk együtt, aztán a lejtőn elkocogtam. Persze a műút után megint emelkedő jött, de a szinteken jól lehetett (volna) futni. Nagyon szép ez a fenyves, szerpentines szakasz, inkább nézelődtem, nem volt kedvem futni. Parádóhután a sörözőbe csak egy gyors bélyegzésre megyek be, aztán két fiatal sráccal indulunk tovább. Egy darabig együtt mentünk, dumáltunk, de a meredekebb szakaszon leszakadoztak. A Pisztrángos tóig egyedül haladtam, meglepően könnyen mentek az emelkedők,bár a jeges-kristályos-havas talajon nem volt egyszerű a haladás, főleg a meredekebb szakaszokon nem ártott figyelni, hova teszi a lábát az ember. Akikkel ezen a szakaszon találkoztam már igen fáradtak voltak, nem volt túl vidám rész. Gyors bélyegzés a ponton, utána indult a menet : Gabi halála, Kékes. Megettem a magammal vitt banánt, nem ártott már egy kis kaja és legalább azt sem kell tovább cipelni.

Úgy éreztem, jól haladok, bár nem néztem az órát. Megelőztem pár igen hulla túrázót, köztük egy iskolás csoportnak tűnő társaságot akik már nem igazán élvezték a dolgot. Egyszercsak feltűnt az adótorony és vidáman, kocogva értem az étteremhez. Nagyon jólesett a meleg tea, tankoltam is belőle a palackomba, zsebrevágtam az almát és nekilódultam a lefelének. Vályús kút előtt épp arra gondoltam, hogy felhívom Zoncsit (azt beszéltük meg, hogy hív ha célbaért) és amint elővettem a telefont már csörgött is Azt mondta, megvár a célban, haladjak, lefelé jól lehet futni. Haladtam Futottam. Estem is hamarosan nagyot A hóban még nem volt gond, azt élveztem is nagyon, de aztán eltűnt a hó és száraznak tűnt a talaj, miközben apró jeges foltok bújtak meg gonosz módon a falevelek alatt, illetve a vízfolyásoknál a mohás-jeges kövek és a vizes fadarabok nagyon csúsztak. Csak egyet estem, de az nagy volt. Egy jeges foltocskán csúsztam meg és hanyattestem, de sikerült letenni a kezem, így viszont a vállamat is jól megrántottam. (Csak később kezdtem rémüldözni, hogy pont az övtatyóban lévő telefonra estem rá a kőre, de megúszta. Az almából viszont püré lett)

Ahogy ereszkedtünk egyre többször kellett átugrálni, kerülgetni a sáros részeket, vízfolyásokat, majd a patak mellett a kissé mocsaras utacska és a botladozós gerinc közül lehetett választani. Itt elég lassú lehettem, mert nem akartam megmártózni, se mégegyet esni. A faluba leérve egy pillanatra elbizonytalanodtam, aztán leesett a tantusz, hogy még lejjebb kell mennem az út mellett és úgy be az utcába a sulihoz. Bekocogtam a kapun és egy kifelé jövő kissrác azt mondja az apjának : "Nézd apa, ez biztos lekéste" Hát nem. Nem késtem le semmit.

Hivatalos idő 9:09 ami röhejesen lassú ahhoz képest amit terveztem, de valójában tökmindegy. Főleg azután, hogy a rajt után párszáz méterrel még azt mondtam Zoncsinak, hogy max a huszasra kellett volna nevezzek, olyan nyomi voltam.

Oklevél, kitűző, virlsi, tea, átöltözés. Kicsit még társalogtunk, aztán irány haza. A parkolóban csatlakozott két túrázó, így négyesben suhantunk Pest felé. Naná, hogy 1 perccel késtem le a buszomat, így várhattam bő félórát, de végül hazaértem. Reggelre a szokásos problémától eltekintve (bal boka) minden szuper!

Klassz túra volt, köszönet a szervezőknek, és köszi Zoncsinak a fuvart és a pólót!