Negyed tíz volt, mire hazaértünk a kultúra napja izéről! A lányka kb 5percig szerepelt, de végignéztük-hallgattuk az egész műsort, a gyerekek randalíroztak, felzabáltak fél tonna rágcsálnivalót és literszám teát, volt pár uncsi szónoklat és szavalat, de amúgy egész klassz kis műsor volt.
Jaj és több számmal is szerepelt a hagyományőrző népi együttes apraja-nagyja. Lúdbőröztem és viszkettem rendesen, a lábaim pedig saját életet kezdtek élni. Nem tagadhatom le ilyen irányú múltamat, még ha csupán tinikori, félkomoly tevékenység volt is, de imádtam és imádom most is. A hülye félszegségem az oka, hogy abbahagytam. Ilyen voltam mindig sajnos: nehezen barátkozó, visszahúzódó kis lüke. Előre félek, hogy majd nem kedvelnek, egy ferde (lehet hogy csak kíváncsi vagy épp fáradt) pillantásból feltételezem, hogy hülye betolakodónak tartanak és meghátrálok vagy rosszabb esetben oda sem tolom a képem új társaságba. Ráadásul énekelni sem tudok és a táncokból is csak egyes lépésekre emlékszem, de egész táncra már nem. De aaaannnyira hiányzik!
Talán végre összekapom magam és elmegyek egyszer a próbára, aztán meglátjuk. És viszem a kölköket is a gyerkőcbe!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése