2010. január 9., szombat

Túra Z-vel és Fickó F-fel

Ma csatangoltunk egyet a Börzsönyben Z-vel. Wass Albert túra volt, 44kilométeren 1300valami szint, brutális talajviszonyok, de jó hangulat. A pasival gyakran járunk errefelé, így volt némi helyismeretem, bár voltak csupán szalagozott részek is amerre még nem jártam.

A tegnapi esőnek és a megemelkedett hőmérsékletnek köszönhetően, a hó gyakorlatilag teljesen elolvadt a nap folyamán, de már reggel is óriási latyakban indultunk. Az olvadt, kásás trutyit néhol még fagyos hó, másutt már dagonyává változott sár, illetve a mezőkön bokáig érő talajvíz váltotta fel. Nincs vízálló lábbelim a gumicsizma kivételével, így a szokásos futócipőmben mentem, ami persze az első adandó alkalommal beengedte az összes vizet. Azért egy életérzés amikor a totál jegesvizes cipőben páros lábbal ugrasz a latyakba, mert már olyan mindegy :)

Nagyon szépen szervezett túra volt, jó szolgáltatásokkal (meleg kaja, forralt bor, tea útközben, a célban pedig virsli, tea, no meg pálesz) Ajánlom!


Hazaérve hasznos tevékenységek után letottyantam lustulni és épp kétpofára tömöm a maradék keleties csirkét a vödörnyi tejeskávémmal, miközben a konyha f-betűs ördöge szidja az aktuális szakácsot a képdobozomban. Biztos engem is szidni, pedig jót főzök...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése