2010. január 31., vasárnap

Még hó!

A hivatalos mérések szerint 28centi havunk van, de az én fődemen hullott hónak erről nem szóltak. Tuti több 28 centinél, legalábbis a legtöbb részen.

Ma volt Yours Truly futás, de idén sem sikerült az ötvenest megcsinálnom, most a rengeteg hó és járhatatlan utak miatt. A 25km persze így is megvolt, csak a lábszárközépig érő hóban, illetve a csúszósra letaposott járdákon három és fél órámba telt.No meg azért is, mert fényképezgettem és bámuldoztam közben :)

From Yours Truly futás 2010

From Yours Truly futás 2010

From Yours Truly futás 2010

2010. január 30., szombat

Ha már esküvő....

Úgy látszik, most mindenki megmutatja az esküvői képét, úgyhogy én is :P



From Kiscsaládunk/Our family

HÓ!

Valami gyönyörűséges ez a mostani hó. Az idén még nem esett ennyi egyszerre, legalább 20 de inkább 25 centi van itt, hajnalban kezdte és késő délutánig hullott. Legalább két órát lapátoltam persze, de ettől még imádom! A gyerekek anyósnál vannak, így csak magunkban élvezkedtünk. Pasinak van egy futóléce, azzal ügyködött egy sort, míg én sétáltam-ugrabugráltam a mély hóban, meg hajigáltam őt hógolyókkal :)

Picit kocogtam is kint, de csak lazán, mert elvileg holnap Yours Truly, ami egy világméretű becsületbeli futás és szeretném idén végre megcsinálni az ötvenest.

Íme a havunk:


From Tápiószecső

From Tápiószecső

From Tápiószecső

From Tápiószecső

From Tápiószecső

2010. január 28., csütörtök

2010. január 27., szerda

Bogáááár!

Soha vissza nem térő alkalom, csodálatos lehetőség! Operabál!!!! Egy vakrandit simán bevállalsz érte, nem? Bár a Velveten kommentelést nem biztos :P ;-)

Az a bizonyos vattafakk...

Biztosíték kiverve. Hogy mi verte ki? Momentán ez itt.

Kétszeresen is.
1. A fejlécben egy családot láthatunk, ahogyan gyerekestül megkövülten bámulják a csodálatosan fantasztikus mittudoménmilyen díjas Debrecen TV Esti Közelkép című műsorát. Igen kétlem, hogy ez a műsor gyerekeknek szólna, de úgy egyáltalán, miért is kell még reklámoznunk is a tévézést?! A legkisebb kölök talán 2-3 lehet a képen?!

2. Az aktuális hír. Egy társaság talált egy üveg löttyöt és fogalmuk nem volt, hogy mi az, de megitták. Mennyire kell ehhez hülyének lenni?! Naná, hogy fagyálló volt. Basszus, a kénsavat is meginnák???!!! Talán nem, mert az büdös...mondjuk nekem a fagyálló is az....

Hogy soha ne felejtsük el, és soha ne történhessen meg többé...

2010.január 27. Nemzetközi Holokauszt Emléknap

Kamikazeee :)

Ma csupán a vasútállomásig terveztem bringával menni, ám épp láttam kigurulni a szerelvényt amikor a bringát zártam volna le, így döntenem kellett, hogy várok 1 órát a következő vonatra, hazatekerek és autóval megyek suliba, vagy megyek tovább bringával. Természetesen az utóbbi mellett döntöttem :)

A főút helyett a terepet választottam, mert a 31-es főút maga az életveszély, ráadásul szétesett a piros lámpám és elfelejtettem láthatósági mellényt vinni. A földút viszont az évszaknak és a traktoroknak-terepjáróknak köszönhetően merő egy vájat, gödör, befagyott tócsa, porhó, letaposott hó, jég, fagyott föld és jégszilánkok bájos elegye, ráadásul dombos. És szép komótosan, de sötétedett.

Röviden, régen nem mentem ilyen brutál szuper terepet bringával. A kerék folyton belecsúszott a mélyebb hóba vagy a terepjárók vájta mély kátyúkba. Persze egy igazi montisnak ez hétköznapi kis tekerés lenne, de én csak kis kocabringás vagyok egy ősöreg monti utánzattal, ráadásul nem vittem sisakot sem, így relatíve óvatos voltam. Esni végül egyet sem sikerült, de néhány látványos flikk-flakkot és leugrást bemutattam. A legszebbet talán akkor, amikor egy kb 15-20cm széles, de elég mély árkocskában suhanva részen fennakadt a pedálom :) Két emelkedőn tolnom is kellett a bringát, mert egyszerúen lehetetlen volt felmenni, kipörgött a kerék a fagyott hóban...a lejtőkön viszont élvezetes volt, ha kellően elvonatkoztattam :) Miközben hót fárasztó egy ilyen teker(g)és ebben az időben, annyi energiával tölt fel mégis, hogy csoda. Olyan rettenthetetlennek érzi magát az ember utána.


Az útvonal ugyanaz, mint ebben a bejegyzésben. Egy irányban kb 20km.Visszafelé vonatoztam is kicsit és csak a végét bringáztam, így csak kb 25km lett most. Csináltam két fotót telcsivel.

Az emelkedőkön túlélésre játszottam, ott nem fotóztam :P

From Bozót fut

2010. január 26., kedd

2010. január 25., hétfő

Angyal

A fiam egy angyal (amikor épp nem kisördög) és mint látjátok, ezt a lenyomata is bizonyítja :)
From Tél 2009-2010

2010. január 23., szombat

Kopp-kopp

A klasszikus kopp-kopp angolos poénokra (Knock-knock. Who's there? etc) olvastam egy fordítós blogban aranyos félmagyarított verziót, csipetnyi agresszív-kismalacos beütéssel:

Kopp-kopp.
Ki az?
Ben.
Milyen Ben?
Olyanban!

Bűnök 1.

Mint tudjátok, nem vagyok nagy híve az üres kalóriáknak, műkajáknak, zsír-,cukor-,tartósítószer-bombáknak, de azért én is bűnözök néha. A burgonyacsipsz épp egy ilyen dolog, amit az elveim ellenzenek, de az ízlelőbimbóimhoz láncolt agyi területeim időnként megkívánnak. Amióta megjelent, ez az aktuális kedvenc:

From Kaják
Kb havonta egyet felfalok. De akkor egyszerre az egész zacsit egy pohár hideg sörrel, fröccsel, neadjisten kólával :)

Tevén bocskor?!

A játszóházban tanult népdalok, mondókák közt csúfolók is voltak, nekem akkor fel sem tűnt, hogy volt félreérthető is.
Itthon kérdezi a gyerek, hogy : 1. mi a szösznek a tevére bocskor? 2. ha echte magyar a nóta, mit keres benne a teve?

Leeeeseeeett. Laaaasssan. Te vén bocskor :)

Itt a farsang

Voltunk délelőtt kis, helyi, egyszerű (de nagyszerű) játszóházban. Már régóta akartam menni a srácokkal, de mindig volt valami más, nem voltak itthon vagy ilyesmi, de most végre elmentünk. Klassz volt! Farsangi időszakhoz kötődő népi játékokat, dalokat, táncot tanultunk, játszottunk egy jót. A dress code pizsit, eccerű-óccó jelmezt írt elő, ennek megfelelően Judit újrahasznosította a tavalyi pöttyös ruházatot :)
From Gyerekmuri

2010. január 22., péntek

Quote of the Day - A nap mondása

Do not follow where the path may lead ... Go instead where there is no path and leave a trail.

(olyasmit tesz, hogy Ne az ösvényt kövesd....Menj inkább a járatlan úton és hagyj nyomot)

Kultúúúúra

Negyed tíz volt, mire hazaértünk a kultúra napja izéről! A lányka kb 5percig szerepelt, de végignéztük-hallgattuk az egész műsort, a gyerekek randalíroztak, felzabáltak fél tonna rágcsálnivalót és literszám teát, volt pár uncsi szónoklat és szavalat, de amúgy egész klassz kis műsor volt.
Jaj és több számmal is szerepelt a hagyományőrző népi együttes apraja-nagyja. Lúdbőröztem és viszkettem rendesen, a lábaim pedig saját életet kezdtek élni. Nem tagadhatom le ilyen irányú múltamat, még ha csupán tinikori, félkomoly tevékenység volt is, de imádtam és imádom most is. A hülye félszegségem az oka, hogy abbahagytam. Ilyen voltam mindig sajnos: nehezen barátkozó, visszahúzódó kis lüke. Előre félek, hogy majd nem kedvelnek, egy ferde (lehet hogy csak kíváncsi vagy épp fáradt) pillantásból feltételezem, hogy hülye betolakodónak tartanak és meghátrálok vagy rosszabb esetben oda sem tolom a képem új társaságba. Ráadásul énekelni sem tudok és a táncokból is csak egyes lépésekre emlékszem, de egész táncra már nem. De aaaannnyira hiányzik!
Talán végre összekapom magam és elmegyek egyszer a próbára, aztán meglátjuk. És viszem a kölköket is a gyerkőcbe!

Azta...

Megyek a gyerekekért az oviba, már indulnánk kifelé, amikor az óvónő utánam szól:
- Hatkor kezdődik az előadás, elég ha háromnegyedre odaértek!

- Vattafakk?!(ahogy másoktól hallottam) Hova? Miért? Milyen előadás?????!!!!

Kiderült, hogy simán elfelejtettek szólni, hogy a gyerek szerepel valami kultúra napja előadásban a kultúrházban, ma este. Király! A kölök meg összekutyulta a farsanggal és nem szólt.

2010. január 20., szerda

Tisztességes

Tehát próbálok egy tisztességes bejegyzést alkotni. Kicsit összevissza update lesz így is, de azért igyekszem, és mivel egy kedves baráttól azt tanultam, hogy ne nyafis dolog legyen felül, hát azzal a résszel kezdeném. No persze így ez lesz felül a szó szoros értelmében, de nem ezzel végződik a poszt. Húeztmostdejólelmagyaráztam! :P

Mostanság az önsajnálósabb pillanataimban eszembe jut egy barát korábbi mondata, így hangzott "Én azért nem is leszek jó semmire, mert nem hiszem el, hogy jó lehetek bármire" És ez igaz is. No persze nem rá, hiszen ő - és gondolom már azóta rájött - még sokra hivatott és van is ereje, bátorsága elérni amit akar. Magamra nézve viszont be kell látnom, hogy a fentebbi állítás igaz. Amíg el nem tudjuk hinni, hogy lehet belőlünk valami, addig csak stagnálás lesz és önsajnálat. Persze minél több pofont kap az ember a szárnypróbálgatásai közben, annál nehezebb hinni, de meg kell próbálni. És töretlen hittel csalódni tovább... oké, a vége vicc volt :)

Nyafi és világmegváltás vége. Más:

Hétfőn újabb adagot kellett sütnöm a Bogár-féle citromos muffinból, mert sajnos reggelre elfogyott az utolsó morzsáig és a gyerekem megígérte a papának, hogy hagyunk neki...Így gyorsan összedobtam egy kupaccal hétfőn ami cseppet sem meglepő módon, kedd reggelre szintén elfogyott :)

A témánál maradva, odaát a gasztroblogunkon bedobtam egy körkérdést, remélem akadnak is rá válaszok... Ha nem lesz érdeklődés, nem erőltetem a párbeszédet persze, de ha igen, lenne még pár ilyen "kedvences" kérdésötletem.

Ami a körkérdéseket illeti, két kedvences meme is kering itt mostanság, a filmesről már írtam, bár egyesek azt sem találták kielégítőnek, a zeneiről nem áll szándékomban, mert hasonlóan általános dolgokat írhatnék csak. Ha megpróbálok néhány kedvencet választani, ki kell hagynom sok másikat amiket szintén szeretek. Százas listát meg nem írkálok, bocs. De örömmel olvasom mások választásait!

A tanfolyis új tantárgyunkról is írtam már két sort, projekt-menedzsment a drága, és lassan megvilágosodik számomra, hogy egyáltalán nem olyan nagy szám, mint ahogy beállították. Csak szokás szerint eljátszunk egy csomót azzal amíg megértjük, hosszadalmas szöttyögéssel sk megcsináljuk azt amit egyébként a szoftver két másodperc alatt elvégez helyettünk...
Közben kiderült az is, hogy tanárok betegsége és közlekedési anomáliák miatti óraelmaradások következtében rengeteg hiányosságunk van amit a vizsgákig igencsak pótolni kellene. Nagyon kíváncsi leszek, hogy oldják meg!

Gyerekfronton felmerült a kérdés, hogy mikor menjen a lányka suliba. Mivel júliusi, alapból csak a következő év szeptemberében kezdene, de azért elgondolkoztunk rajta, hogy neki hogy lenne jobb. Még mindig nem döntöttem, de affelé húzok, hogy majd csak 7 évesen. Affelől nincs kétségem, hogy a használatos "teszt" szerint már most iskolaérett, de tudom, hogy az önbizalma csak látszólagos és nagyon sérülékeny, a kudarc azonnal elveszi a kedvét mindentől és nem túl kitartó. Azt gondolom, inkább menjen egy évvel később suliba és akár majd ugorjon egy évet ha annyira jól halad, mint hogy rögtön az elején kudarcélmény érje és szívjunk mind.
Persze az is igaz, hogy ha a rendszer a régi lenne és elég lenne szeptemberig betöltenie a hatot, akkor valószínűleg nem tartanám vissza... Tanulság, pontosabb családtervezés ;-)

Egy kis tegnapi sztori: Suliban voltam délután így apjukkal voltak itthon a kölkök. Öcsi választott a boltban egy doboz Orbit cukorkát, mondom is a pasinak, hogy tegye majd el, ne egye meg a gyerek az egészet egyszerre. Erre este azzal fogad, hogy valami baja van a gyereknek, mert olyan hasmenése volt, hogy csak na. Hát persze, hogy megzabálta az egész doboz cukormentes "cukorkát" és még némi aszalt barackot is hozzá.....

2010. január 19., kedd

Prodzsektmenedzsment

Ilyet is kell tanulnunk :) Rém izgalmas tantárgy, főleg ez a tervezősdi amit most csinálunk. Tanárbácsi meglepődött, hogy a csoport jórésze nem tanult gráfokat, így a jelölések és az egész cucc logikája nem annyira magától értetődő. Én se tanultam gráfokat...

Űrreppárna

Fiam kapott egy plüss űrrepülőt karácsonyra a bátyáméktól. Borítékoltam volna, hogy pár napon belül a sarokban fog heverni, ám kreatív gyermekem azonnal felfedezte a puha jószágban rejlő lehetőséget. Nem került a sarokba, sokkal inkább az ágyba.

Űrrepülő

2010. január 18., hétfő

Film meme...

Pedig szeretem az ilyen körkérdéseket... Ezzel sincs baj, max velem. Nem tudok kedvenceket választani. Imádtam "ősrégi" magyar filmeket, sorozatokat a Négy páncélos és a kutyától Homoki-Nagy István természetfilmjein át a Bogár által is említett Sose halunk meg-ig, szeretek jópár pörgős akciót, vérfagyasztó thrillert, csöpögős románcot és kacagtató-kikapcsoló komédiát is, de nem tudnék párat kiválasztani, hogy na ezek A kedvencek. Na, ezzel sokra mentetek, ugye? ;-)

2010. január 16., szombat

Muffin

Megsütöttem Bogár Citromos muffinját, a bonyolultabbat ami azért egyáltalán nem olyan nagyon bonyolult. A recepthez képest kicsit lusta voltam és nem kevergettem mindent külön-külön, de a lényeges dolgokra odafigyelve kb elronthatatlan. Nagyon finom is lett! A gyerkőcök kedvéért került bele mazsola, illetve néhány darabba más aszalt gyümölcsök, citronát és oranzsát is, sőt még mázat is kapott a tetejére!
Íme:

From Kaják

2010. január 15., péntek

Vicc

Jézus leszáll a földre, hogy megnézze menyire jók az emberek!
Véletlenül Amerikában, New York egyik kis sikátorában ér földet, talál ott egy hajléktalant, gondolja magában ennél szerencsétlenebb ember, úgysincs a közelben, próbára teszem mennyire jószívű!
Azt mondja Jézus a hajléktalannak:
-" Testvérem éhes vagyok, adnál ennem?
A csöves, az utolsó falatjait odaadja neki,
Mire Jézus:
-"Testvérem szomjas vagyok, adnál innom"?
A csöves az utolsó korty whisky-jét odaadja neki.
Jézus gondolja, még egy próbát tesz a csövessel, ha abban is segítőkész lesz, elmondja ki ő, és utána megjutalmazza, aztán így szól a csöveshez:
-" Testvérem tudnál adni egy szál cigit"?
A csöves sokáig kotorászik a zsebében aztán egy utolsó fél szál cigit odaad Jézusnak.
Jézus meggyújtja, szív egy pár slukkot, boldognak érzi magát, mert látja, vannak még jó emberek a földön. Aztán eszébe jut, hogy már fel kellene fednie magát, odaszól a csövesnek:
-"Testvérem, én vagyok a Názereti Jézus, a megváltó!
Mire a csöves: -" Látom testvér jó az anyag!!!

2010. január 14., csütörtök

Juh

Mentsd meg a rackát!

Disznóvágás - idézet

Disznóölés szavakban - HarcsaBarna írása az edzésonline weboldalról

Félnégy, klozet, mosdó, tea, mikádó, gumicsizma, kutya, kapunyitás, térvilágítás, haverok.
Malac, ezbazmegdekurvanagy, nemjönki, vigyázzonnanmajdén, holakötél, öntsdlevízzel, holakábító, mostszúrjad, addatálat, mégegyet, navégre.
Palack, perzselő, kapa, lapát, Pepe, tegyükfelarácsra, kurvanehézbazmeg, jöhetavíz, holakefe, majdénkaparom, elégfehérJózsikám, ittafüle.
Akkorigyunkegyet, megmégegyet, hasítodvagymajdén, holabárd, holafűrész, holamalac, belit kimossátok, nincsazapénz, kutyáké.
Akkoregészség, miezszilva, barackbazmeg, egészség.
Készavér, üljetekmárle, neállvaegyünk, ittakenyér.
Sonkamarad, lapockaszalámiba, nemdaráljuk, késselvágjuk, ilyetseláttammég, karajmarad, többikolbász, majdéndarálok, tokaszalonna abálóba, jóélesezakés, látomazujjadon, kötözdbebazmeg, egészség.
Miez, lócomb, minek, szaláminak, oszteztígyhogy, megfőzzük, micsoda, netörőggyvele, lapockafelitis, cukorminek, kellbele, nabazmeg.
Sütödazsírt, majdén, Lacisüsse, ittafakanál, Lacikámpirosra, netanítsálbazmeg, jóvanna, nemkellbeletej, tepertőtsüssél, nemtejbegrízez, többithurkába, áztasdbealbelet, másikfélétis, majdéngyúromakolbászt, egészség.
Miez, hurkatöltő, ilyetseláttammég, kölcsönbevan, ipari, aztlátom, keményrehagymenjen, miez, lóbélteddle.
Borsmerrevan, nemkellbele, hogyhogy, mert nem, hátakkor, erőspaprika, zsemlyeminek, tüdőshurkába, ilyetseláttammég, namostlátol, egészség.
Sajtotmajdén, holaringa, micsoda, kétnyelűkés, jaez, borsotebbese, nabazmeg.
Kolbásztkarikába, vagyszálba, szálba, szalonnátebbesózzad, kolozsváritebbe, sonkátmajdén, szedjétekkiazabálót.
Holareceháj, hátezmi, cigánka, ilyetseláttammég, pedigjó, majdmeglátjuk, egészség.
Májashurka, véreshurka, tüdőshurka, svábhurkába pirítottzsemlét, nabazmeg, vastagbélbe, hogynézmánezki, netörőggyvele.
Fiúk, készapecsenye, csapassunkmárelőttebarackot, holakenyér, ittasavanyú, egykisbort, pogácsát, mikorleszkészakáposzta, rétesislesz, nabazmeg, bangladesbenmegéheznek, eriggyémá.
Zsírtabödönbe, kolbásztrúdra, hurkátkaréjba, sajtra téglákat, kiszúrkáltad, ezittenmegyfüstre, ezmegysózóba, miezalé, sonkapác, nemsózódelőtte, bennevanasó, készvagyunkemberek, egészségünkre.
Asztalhozemberek, holavécé, igyunkmárelőttekicsit, orjaleves, toroskáposzta, pecsenye, kishurkakiskolbász, almásrétes, kidurranokbazmeg, énis, csapassunkegykisbort.
Kóstolótnehogyitthagyd, hagyadmámiez, leszakadafüle, köszmégegyszer. Igyunk eggyet!

Szavak

Fura dolog, nem hittem volna, hogy még ma is felkapom a fejem a rosszul(másképp, szokatlanul) használt szavak, kifejezések hallatán, de igaz.
Örök ellenségem a latin médium-média párosa, ami sajnos vagy nem sajnos, annyira megragadt a magyarban - vagyis csak a többesszáma és egyes számként - hogy már kár küzdeni ellene.
Ott liheg a sarkában az alternatíva, mely legjobb tudomásom szerint nem alkalmas többesszámúsításra., mégis lépten-nyomon halljuk, hogy ezekaz alternatívák állnak rendelkezésre
Imádottam még, a férjem és még sokan mások által előszeretettel használt abriktol ige, amivel nem is lenne baj, ha nem vagdal, aprít jelentésben alkalmaznák. Ugyanis eredeti jelentése egyenget, igazít, majd ebből idomít, kiképez, fegyelmez. Az asztalosoknak nem kell bemutatni az abriktert, ami egy gyalugép.
A legújabb, amit mostanság hallok nagyon gyakran és már lassan magamban kezdek kételkedni miatta, az a hitetlen szó, a hiszékeny tagadó formájaként hazsnálva. Márpedig szerintem így nem igaz. A hívő-hitetlen oké, de a hiszékeny ellenében csak a szkeptikust, gyanakvót tudom felhozni.
Most ezek jutottak eszembe,mert mindet hallottam ma többször is, de persze van még rengeteg.
De talán hiábavaló is küzdeni. A nyelv változik, mégha nem is mindig arra amerre szeretnénk. Bár én akkor is sajnálom és a magam módján küzdök a nekem nem tetsző formák ellen. Ha mással nem, hát azzal, hogy én nem így mondom és a gyerekemnek sem így tanítom.

2010. január 12., kedd

Frizura

Tegnap fodrásznál voltunk a srácokkal,mert már mindegyiknek össze-vissza állt a sérója. Judit gombafrizurát kapott és tetszik neki (nekem kevésbé), Öcsi viszont hisztizett rendesen, így csoda,, hogy a végéből sikerült valamit levágni neki.

From Kiscsaládunk/Our family

2010. január 11., hétfő

Kis hedonista

Hazajöttem a tanfolyi után (lustán, autóval), ágyba dugtam a srácokat és benyomtam egy óriás melegszenyát miközben emaileket olvastam....az ágyamban! És csináltam forraltbort is. Azt még a konyhában, de aztán behoztam :) Most azt hiszem olvasni fogok, valami angolt....


2010. január 10., vasárnap

Doyle

Bogár eszembe juttatta, hogy mekkora A.C. Doyle rajongó voltam valaha. Meg kéne nézni az új filmet és előkeresni a novelláskötetet. Meg akkor már a Sátán kutyáját is, ha már úgyis a lápvidéket emlegettük tegnap.

2010. január 9., szombat

Túra Z-vel és Fickó F-fel

Ma csatangoltunk egyet a Börzsönyben Z-vel. Wass Albert túra volt, 44kilométeren 1300valami szint, brutális talajviszonyok, de jó hangulat. A pasival gyakran járunk errefelé, így volt némi helyismeretem, bár voltak csupán szalagozott részek is amerre még nem jártam.

A tegnapi esőnek és a megemelkedett hőmérsékletnek köszönhetően, a hó gyakorlatilag teljesen elolvadt a nap folyamán, de már reggel is óriási latyakban indultunk. Az olvadt, kásás trutyit néhol még fagyos hó, másutt már dagonyává változott sár, illetve a mezőkön bokáig érő talajvíz váltotta fel. Nincs vízálló lábbelim a gumicsizma kivételével, így a szokásos futócipőmben mentem, ami persze az első adandó alkalommal beengedte az összes vizet. Azért egy életérzés amikor a totál jegesvizes cipőben páros lábbal ugrasz a latyakba, mert már olyan mindegy :)

Nagyon szépen szervezett túra volt, jó szolgáltatásokkal (meleg kaja, forralt bor, tea útközben, a célban pedig virsli, tea, no meg pálesz) Ajánlom!


Hazaérve hasznos tevékenységek után letottyantam lustulni és épp kétpofára tömöm a maradék keleties csirkét a vödörnyi tejeskávémmal, miközben a konyha f-betűs ördöge szidja az aktuális szakácsot a képdobozomban. Biztos engem is szidni, pedig jót főzök...

Még mindig Jacko

Már egyszer megemlékeztem az idióta rádióreklámról, amiben a koncertet folyton úgy reklámozták, hogy "élő koncert" ami kicsit hülyén hangzott....

Erre ma látom, hogy plakátok is vannak:
Michael Jackson 100% Live

fura

2010. január 8., péntek

Hülye egy nap

1. Esik az eső
2. Olvad a hó
3. Esik az eső.
4. Elindulok a tanfolyamra, a vonatig gyalog az olvadt trutyiban, megveszem a jegyem, ülök a vonaton, erre kapok egy sms-t, hogy nem lesz óra...
5. Esik az eső
6. Beázott a cipőm, fázik a lábam.
7. Visszagyalogolok az olvadt trutyiban, megetetem Sz kutyáit, hazagyalogolok.
8. Esik az eső.
9. Ellátom a jószágot, bokáig ér az olvadt trutyi.
10. Esik az eső.
11. Vacsit csinálok, tásasági életet élek.
12. Az a rohadt eső csak esik.....

Who's to blame??

2010. január 7., csütörtök

Még hó

Épp sikerült kiásnom a kapunkat a hóból amikor hatalmas pelyhekben ismét hullani kezdett. Már előre sajnáltam, hogy a suliablakból bámulhatom csak a hótakarót, amikor megcsörrent a telefon. A suliból hívtak, hogy elmarad a mai óránk.

Így mehetek én a srácokért és játszhatok szánhúzókutyát a bokáig érő hóban :) No, meg csinálhatunk angyalkákat, hóembert és jól megdobálhatjuk egymást hógolyókkal.

Ugye sose kell felnőnöm? ;-)

2010. január 4., hétfő

Happy 10

I was tagged by Hevel

The idea is simple: Share ten things that make you happy and then tag ten friends so they, too can do this. Or tag less people if you want or not tag anyone at all :) And of course, you can do it even if you weren't tagged ;-)

1. Watching my kids learn new things.
2. Snuggling with kids on lazy mornings and before going to bed.
3. Running long and far
4. Spending time with friends online or in person.
5. Reading a good book.
6. Visiting new places.
7. Being creative (handcraft, cooking, baking, DIY, writing)
8. Making my friends or members of my family happy
9. Working in my garden and seeing the fruit of my labor :)
10. Shooting our bows with hubby

I'm tagging everyone who reads my blog :)

BUÉK!

Még egy tisztességes üdvözlést és jókívánságot se tettem ide....ejnye

Tehát Boldog 2010-et kívánok minden kedves olvasómnak!

From Szilveszter
ha nem ismernétek fel, ez egy négylevelű olivabogyó-lóhere a majonézes kukoricán

Tíz év

Elmúlt 2009 is és épp arról beszélgettünk a férjemmel, hogy milyen hamar eltelt ez az évtized. Tiszta röhej! Mindketten igen tisztán emlékszünk az ezredfordulóra amit még a szüleim pestszéli házában ünnepeltünk, "piciny" házibuli keretében a kutyás haverokkal. Mennyi minden másképp volt akkor!
A teljesség igénye nélkül: 1999-2000 fordulóján
- a szüleimmel éltem,
- nem voltam férjezett,
- nem volt gyerekem,
- főiskolára jártam,
- talán volt már betárcsázós netünk,
- néha futogattam,
- már nagykorú voltam,
- nem volt még jogosítványom,
- Benji volt az egyetlen kutyám,
- nyelvészetet akartam hallgatni,
- egész jól beszéltem oroszul,
- ugyanaz a bringám volt, ami most,
- nem ismertem egy csomó érdekes ésértékes barátot akiket most ismerek,
- volt egy közeli barátom aki azóta teljesen távoli lett...


Hó (alias Blogmaraton 42/n)

Aztaa, ezer éve nem írtam. Pedig még blogmaraton is lenne vagy mi a szösz.(tudom, apró izéke ami a takarón, a párnán....)

Tehát új év, új örömök, régi bánatok, tiszta idill :) Mára még hó is esett, ha megmarad, talán kicsit bepótolhatja az elcseszett fehér karácsonyt....

Ha már a havat emlegetem, íme egy-két kép tegnapról:


From Tél 2009-2010

2010. január 3., vasárnap