Birkabúcsú

A mai nappal kettővel kevesebb birkánk van. A bárányt már húsvétkor el akartam adni, de nem kelt el, azóta párban próbáltuk eladni a két idősebbet vagy a két ifjabbat, de szintén semmi érdeklődés, mire végül a múltkor nálunk vendégeskedő barátaink csaptak le a lehetőségre és egy ismerősükkel közösen megvettek kettőt. Csak épp nem volt helyük levágni őket, így jobb híján itt kellett megoldani a dolgot...

Nem örültem túlzottan, mert bármennyire is tudom, mi lesz velük, mégse akartam látni ahogy leölik őket. A gyerekeket anyóshoz passzoltuk, bár ők is tudják hova mennek birkák, de mégiscsak születésétől gondozgatták a bárányt, szerették őket. Érdekes volt, a barátunk hozta a gyerekeit és őket egyáltalán nem viselte meg a dolog. Jehova Tanúiként úgy hiszik, a halál pillanatában a mennybe került a jószágok lelke is, amit itt nyúznak-vágnak az csak husi.

Szerencsére ügyes volt az ember, nagyon gyorsan és tisztán lerendezte őket, nem szenvedtek. A nyúzás nem egy szemet-szívet gyönyörködtető meló, de azt hiszem, ha muszáj lenne, meg tudnám csinálni. Magát ez ölést nem biztos.

Lényeg a lényeg, Kökény és Áfonya nincs többé. Sajnálom őket, mert szeretem minden háziállatunkat, de sok volt ennyi állat. A bundájukat megtartottuk.